Éber szeretettel a gyermek lelkéért

Prédikáció Vízkereszt utáni 5. vasárnap · Mt 13,24–30

Krisztusban Szeretett Hívek! 

Ki neveli a gyermekünket, amikor mi már jó éjszakát kívántunk neki? Azt gondoljuk: otthon van, az ajtót becsuktuk, biztonságban van. De vajon mi jut el hozzá a képernyőn keresztül? Kinek a szavára figyel? Milyen gondolatok vernek gyökeret a lelkében?

Az evangéliumi példabeszédben a gazda jó magot vetett a földjébe. Mialatt az emberek aludtak, eljött az ellenség, és konkolyt vetett a búza közé. Mire észrevették, a rossz már együtt növekedett a jóval. Ez a kép a szülői hivatásunkat is megvilágítja. Isten drága szántóföldet bízott ránk: a gyermek lelkét. A családi otthon ennek a léleknek az első iskolája.

Don Bosco így mondta: „A gyermek egy lélek, mely a megváltó Jézus képét tükrözi.” Ezért a gyermeknevelés célja túlér a jó bizonyítványon, a kenyérkereseten, a társadalmi boldoguláson. A szülő arra kapott hivatást, hogy segítsen gyermekének megismerni és szeretni Istent, s eljutni az örök életre. Az ételéről, ruhájáról, tanulásáról gondoskodunk. Gondoskodunk-e ugyanilyen komolyan a lelkéről?

A gyermek fogékony szívében hamar gyökeret ver, amit rendszeresen lát és hall. A keresztség megtisztította az áteredő bűntől, de a rosszra való hajlam megmaradt benne. Ezért vezetésre, jó szokásokra és Isten kegyelmére szorul. A kert sem marad gyommentes attól, hogy senki sem műveli.

Régen a rossz újságot vagy a kétes barátot kellett észrevenni. Ma a felügyelet nélkül használt okostelefonon keresztül akár éjszaka is bejuthat a gyermekszobába mindaz, amit az ajtón nem engednénk be. A korlátlan internet, a TikTok és a közösségi média olyan képeket, beszédet és példákat mutathat, amelyek lassan elhomályosítják a szemérmet, nevetségessé teszik a hitet, vagy az önzésre szoktatnak. Kívül csend van; belül közben vetés folyik, mégpedig a konkolyt vetik észrevétlenül.

A szülői alvás sokszor ezt jelenti: nem akarok utánanézni, hogy mit csinál a gyerek; fáradt vagyok; és egyébként is mindenki így csinálja. Majd észreveszem, ha baj van. Csakhogy a vetést könnyebb megóvni, mint a megerősödött gyomot kiirtani. Nem minden gyermeki botlás a szülő hibája: a gyermeknek is van szabad akarata. De a ránk bízott őrködést senki sem végezheti el helyettünk. A példabeszédben az ellenség veti a rosszat. A szülő felelőssége az, hogyan gondozza a rábízott lelket. Éppen ezért érdemes megkérdeznünk magunktól: van-e a napunknak olyan ideje, amikor osztatlan figyelemmel vagyunk jelen a családban? Vagy a mi kezünkből sem kerül le a telefon?

Mit tegyünk tehát? Legyünk jelen gyermekünk életében. Tudjuk, kikkel barátkozik, mit néz, mi foglalkoztatja. Legyenek életkorának megfelelő, világos szabályok: mikor és mire használhatja az internetet; mely tartalmakat kell kerülnie; mikor kerül félre a telefon. Éjszakára legyen helye a készüléknek a gyermekszobán kívül. A szabály értelmét is mondjuk el: azért vigyázok rád, mert értékes vagy, mert szeretlek téged.

Ehhez azonban olyan kapcsolat kell, amelyben a gyermek mer beszélni. Don Bosco tanácsa: „Nem elég, hogy csupán szeretjük az ifjakat, hanem nekik maguknak is tudniok kell, érezniük kell azt, hogy mi szeretjük őket.” Tudja-e a gyermekem, hogy van időm rá? Végighallgatom-e? Ha valami rosszat látott, vagy hibázott, hozzám mer-e fordulni? Az első válaszunkból tanulja meg, hogy legközelebb őszintén beszéljen-e velünk vagy sem.

A példabeszéd gazdája megtiltja, hogy a konkollyal együtt a búzát is kiszaggassák. Ez türelemre int. A gyermek hibáját javítani kell, de közben óvni kell a lelkét. A megszégyenítés, a dühkitörés, az állandó gyanúsítgatás megsebezheti a bizalmát. A bűnre mondjunk határozott nemet; a gyermeknek maradjon nyitva a visszaút. Érezze: a javulásában segíteni akarunk neki. A gyermek több a hibájánál. A hazugságot nevén kell nevezni, de meg kell mutatni az igazmondáshoz vezető utat is. Ha őszintén bevall valamit, becsüljük meg az őszinteségét. A szelídség mellett is lehetünk következetesek. A nyugodtan megtartott szabályból többet tanulhat a gyermek, mint a haragunkból, a durva kiabálásból, ezeket mellőzzük inkább. A kemény szavakkal elriaszthatjuk a gyermeket, így ezzel nem az erényeket fogja megszeretni, hanem a bizalmát fogjuk elveszíteni. Sokkal hatékonyabb a jó példa, egy kis magyarázat, hogy mit miért kell tenni.

Van azonban még egy feladatunk. Egy lelki író így figyelmeztet: „a rossz visszaszorítása mellett korán el kell ültetnünk az erények szeretetét is gyermekeinkben”. Ha a képernyőt kikapcsoljuk, adjunk helyette közös időt, beszélgetést, játékot, munkát és jó barátságokat. A gyermeknek szüksége van örömre. A keresztény otthonban legyen jó együtt lenni. Így a jó valóban vonzóvá válhat számára.

A legfontosabb jó mag pedig a megélt hit. A közös esti ima, a vasárnapi szentmise, a gyónásra és szentáldozásra való gondos felkészítés, egy szent életének elmesélése, ez mind lassan alakítja a gyerekek szívet. A szülők szavainál, csak példájuk fontosabb. A gyerek nem arra fog először emlékezni, mint mondtak a szüleim, hanem hogy hogyan éltek, mit csináltak. Don Bosco röviden ezt így foglalja össze: „Először cselekedjetek és csak azután tanítsatok.” Ha tőlünk türelmet, igazmondást és bocsánatkérést lát, megtanulja, hogy az evangélium szerint élni lehet. Amikor letérdelünk vele, megmutatjuk: nekünk is szükségünk van Istenre. A hit nem csak elmélet, hanem élet. Hívő nemcsak vasárnap vagyok, hanem minden egyes nap és ezt cselekedeteimből is látszik, ez a legjobb lecke, amit a szülők adhatnak, ezt lehet a legjobban megtanulni.

De mit tegyünk, ha már felütötte fejét a konkoly? Ha valamit elmulasztottunk? Kezdjük el ma a javítást. Kérjünk bocsánatot, ha kell, és hozzuk meg a szükséges döntéseket. Don Bosco ezt is mondja: „Elengedhetetlen a türelem, a szorgalom és a sok ima, amelyek nélkül nézetem szerint hiábavaló minden szabály.” A kegyelmet nem pótolja a leggondosabb felügyelet sem. Kérjük naponta gyermekünk számára a szentek közbenjárását, különösen az őrangyala közbenjárását.

Kedves Szülők! Már ma tegyünk egy konkrét lépést. Tegyük félre a saját telefonunkat is. A gyermekünk lelkébe annyi jó búzát ültessünk, hogy a konkolynak már ne maradjon hely. Legyünk aktívan jelen a gyerekek életében, ez nem azt jelenti, hogy minden ami rossz azt most hirtelen mindent megtiltunk. Ahogy a konkolyt sem lehet azonnal kitépni, úgy hogy a búza ne sérüljön, épp úgy a gyermeknek sem lehet hirtelen mindent megtiltani. Kezdjünk el inkább a családba jó szokásokat bevezetni, amelyekben mi szülőként példásan elöl járunk, kevesebb okostelefon használat, több közös együttlét, beszélgetés, közös munka, rendszeres közös ima.

Fontos, az éber szeretet első pillére a figyelem. Az evangéliumi gazda aludt. Az éber szülő viszont ébren van – de ez az éberség nem Gestapo-szerű nyomozást jelenti, hanem jelenlétet, ismerem a gyerekeim barátait, tudom mivel foglalkozik szabadidejében, kiket követ az interneten stb. Az egyik legszebb példa számunkra, Szent Mónika, aki éber szeretettel, könnyek között imádkozott fiáért, Ágostonért, aki nyakig ült a bűnben és a tévtanokban (konkolyban). Nem tudta kitépni belőle erőszakkal, de az imádságos, éber jelenlét végül meghozta a gyümölcsét: a konkolynak tűnő életből az Egyház egyik legnagyobb búzája, Szent Ágoston lett.

Kedves szülők, édesanyák és édesapák! Jézus nem arra kér minket, hogy zárjuk a gyermekeinket egy steril, búra alá, ahol nincs konkoly. Ez lehetetlen. Arra kér, hogy ne aludjunk el. Az éber szeretet az a pajzs, amellyel megvédhetjük őket. Ha a világ marékkal szórja a konkolyt (az önzést, a felszínességet, az erkölcsi szabadosságot) a gyermekek lelkébe, akkor mi szórjuk a jó búzát (a minőségi időt, a közös beszélgetéseket, a példamutatást, a hiteles keresztény életet és az imádságot) két marékkal. 

Isten munkatársai vagyunk ezen a drága szántóföldön. Ő adja a növekedést; tőlünk hűséges munkát kér. Bízzuk családunkat a Szűzanyára, és őrizzük éber szeretettel azokat, akiket Isten ránk bízott. Ámen.