Alapítónk: Marcel Lefebvre érsek

Marcel Lefebvre 1905. november 29-én született az észak-franciaországi Tourcoing városában. Marcelt és hét testvérét jámbor katolikus szülei nevelték. Édesapja egy helyi textilgyár tulajdonosa volt.

Szeminárium és papszentelés

Marcel, akit már fiatal kora óta vonzott a papi hivatás, követte édesapja tanácsát, és 18 éves korában belépett a római francia szemináriumba. Hat évvel később pappá szentelték; nem sokkal később teológiai doktorátust szerzett, majd káplán lett a lille-i egyházmegyében. Idősebb testvérének hívására, aki a Szentlélek Atyák rendjének misszionáriusa volt, Afrikába ment és 1932-ben ideiglenesen ő is belépett a Szentlélek Atyák rendjébe. Gabonba küldték, ahol először szemináriumi professzorként működött, majd hamarosan a szeminárium rektorává nevezték ki. Három év nehéz missziós munka után véglegesen elkötelezte magát a Szentlélek Atyák rendjében és letette örökfogadalmát.

Apostoli küldött Francia-Afrikában

Marcel Lefebvre atyát e kezdeti évek után egyre fontosabb feladatokkal bízták meg. Visszahívták Franciaországba, és a mortaini szeminárium rektorává nevezték ki; később XII. Piusz pápa kinevezte őt Dakar apostoli vikáriusává, és így püspökké szentelték; a következő évben, 1948-ban a pápa tovább tisztséget adott Lefebvre püspöknek, Francia-Afrika apostoli delegátusává nevezte ki, és megadta neki az érseki címet.

A Szentlélek Atyák általános elöljárója

XXIII. János pápa elődjéhez hasonlóan nagyra értékelte Lefebvre érsek teológiai szakértelmét, missziós tapasztalatát és pedagógiai hátterét, ezért kinevezte őt a II. Vatikáni Zsinat előkészítő bizottságának tagjává. Ennek a testületnek az volt a feladata, hogy meghatározza a közelgő és sokak által várt egyetemes zsinat napirendjét. Az érsek munkássága a Szentlélek Atyákra is nagy hatást gyakorolt, és a rend 1962-es generális káptalanján a rend generálisává választották.

II. Vatikáni Zsinat

A II. Vatikáni Zsinatot azonban keserű csalódásnak élte meg. A legtöbb szöveget, melyek előkészítésében és megírásában részt vett, azonnal elutasították, és azokat új, liberálisabb és modernebb változatokkal helyettesítették. Válaszul az érsek más prelátusokkal együtt egy konzervatív csoportot hozott létre Coetus Internationalis Patrum néven. Ez a csoport megpróbálta megakadályozni, hogy modernista tévedések kerüljenek a zsinati dokumentumokba. A Coetus végül nem járt sikerrel és Lefebvre érsek összetörten hagyta el a zsinatot. Ráadásul az érsek konzervatív vezetése alatt levő Szentlélek Atyák az 1968-as generális káptalanon lényegében kikényszerítették lemondását elöljárói tisztjéről. Ezeket átélve Lefebvre érsek ekkor már nyugdíjba vonulását tervezte.

A Szent X. Piusz Papi Testvérület megalapítása

Ezt a tervét azonban nem válthatta valóra. Több hagyományos papképzésre vágyó szeminarista kereste fel, akik kérésére alapított egy papi szemináriumot a svájci Econe-ban. A helyi megyéspüspök, Francois Charriere áldását adta erre a munkára, és 1970. november 1-jén az egyház jóváhagyásával megszületett a Szent X. Piusz Papi Testvérület.

Ehhez az általános beszámolóhoz azonban hozzá kell még fűzni egy részletet, amely Lefebvre érsek Coetus Internationalis Patrumban való tevékenységére vonatkozik. A II. Vatikáni Zsinat alatt fontos barátság alakult ki Marcel Lefebvre érsek és Antonio de Castro Mayer, a brazíliai Campos püspöke között. A Coetus-ban folytatott munkáik során megosztották egymással gondolataikat, és még hosszan a zsinat után is tartották egymással a kapcsolatot. Mindketten visszautasították a II. Vatikáni Zsinat bizonyos modernista tanainak megvalósítását, és 1983-ban írtak egy nyílt levelet a pápának, amelyben a Rómát megfertőzni látszó számos tévedésről panaszkodtak. Amikor Lefebvre érsek 1988-ban felszentelt négy püspököt, de Castro Mayer püspök volt a társszentelő.

Lefebvre érsek miután több, mint 20 évig vezette közösségünket, 1991. március 25-én hunyt el. Econe-ban, szeretett szemináriuma altemplomában van eltemetve. Sírján Szent Pál apostol szavai olvashatók: „Tradidi quod et accepi” (azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam) (I Kor 15,3).