Egy új világnézet

A modernizmus a huszadik század uralkodó filozófiai irányzata, amely napjainkban is tart. Azon a téves meggyőződésen alapul, hogy az ember a legfőbb mércéje mindennek. A modernizmus nem egyszerűen a haladásra és a jólétre törekszik, hanem egy teljesen új világnézet úttörője, amely szöges ellentétben áll a katolikus hittel.

Szubjektív érzékelés kontra objektív rend

A modernista tanítás szerint a puszta létezés feljogosítja az embert arra, hogy saját ítéletet alkosson, és ennek megfelelően éljen, legalábbis addig, amíg ezzel nem sérti embertársai jogait.

A modernista számára az igazság nem az objektív, egyetemes rendre épül. Nem Isten teremtette, hanem minden ember szubjektív érzékeléséből és szubjektív hitéből ered. Az igazság tehát nem általános érvényű, semmiképpen sem kötődik a természet rendjének megváltoztathatatlan törvényeihez, melyek az emberen kívül léteznének, és semmiképpen sem Istenhez, aki kötelezhetné az embert ezek elfogadására. A modernista számára az igazság az egyéni felfogással változik személyenként, koronként, helyenként.

A modernista hite tehát a valóság tisztán természetes és emberileg felfogható részére korlátozódik. Elsősorban az emberi életkörülmények védelmével és fejlődésének előmozdításával foglalkozik. A modernista egy jobb világért, igazságosságért, technológiai fejlődésért, vallási toleranciáért, földi békéért és anyagi jólétért küzd. Az ember mindennek a mértéke és célja. A természetes jólét elsőbbséget élvez az objektív és természetfeletti valósággal szemben.

Igazság határainkon túl

A katolicizmus ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy létezik egy természetes és objektív igazság, valamint egy magasabb természetfeletti valóság.

Isten teremtette az egész világegyetemet, és mint építő, beleírta törvényeit. Az emberi elme számára lehetséges, hogy belelásson ebbe az Isten adta valóságba, hogy megismerje a benne rejlő igazságokat, és hogy ezek szerint irányísa életét.

Ezenfelül Isten olyan célt adott az embernek, amely túlmutat a természetből fakadókon, és ezért „természetfeletti”. Ez a kegyelmi élet itt a földön és az Isten szemlélése ezen élet után.

Az igazságok, amelyeket Isten kinyilatkoztatott magáról, mélyek és titokzatosak. Ezek a felfoghatatlanul nagy természetfeletti valóságra vonatkoznak, és messze meghaladják az emberi elme felfogóképességét. Emiatt azonban nem kevésbé igazak, csak fenségesebbek.

Időtlenül szép és titokzatos igazságok

A katolikusok bíznak abban, hogy Isten tévedhetetlenül ki tudja és ki is fogja nyilatkoztatni az Ő időtlenül szép és titokzatos igazságait, míg a modernisták úgy vélik, hogy az embernek minden igazságot saját magán keresztül kell felfedeznie. A katolikus alázatosan elfogadja az Istentől kapott igazságokat, míg a modernista önmagából hozza elő az igazságot.

Az emberi személy természetes erőinek és méltóságának túlhangsúlyozása szülte a vallásszabadságról, az ökumenizmusról és a kollegialitásról szóló modern elképzeléseket, és ez számos liturgikus visszaélés okozója.

Ezek a problémák a II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) szövegeiben gyökereznek.

Szűkebb értelemben a modernizmus kifejezést X. Piusz pápa alkotta meg 1907-es Pascendi enciklikájában. Ott minden tévedés tárházának nevezi.