Hív engem Isten, hogy pap legyek?
Ezeknek a fiatalembereknek legalább hat évet kell a szemináriumban tölteniük, mielőtt pappá szentelik őket.
A papi hivatás vagy az Istennek szentelt élet bármely formájának betöltéséhez az első lépés, hogy figyelmesen hallgassuk Isten hívását. Ennek legjobb eszközei a buzgó ima - mellyel szívünket egyszerűen Istenhez emeljük - és a szentségek méltó vétele - ami a megszentelő kegyelem állapotát és Isten barátságát feltételezi. Így készül fel a fiatal (vagy nem is annyira fiatal) ember Isten hívásának meghallására, mert Ő csak azokhoz szól, akik készek hallgatni és cselekedni. Hallgassatok figyelmesen Isten hívására.
A hivatás nem feltétlenül az erős érzelmekben vagy intenzív érzésekben rejlik
Néha érezhető vigasz egészíti ki a hivatás felismerését, de nem ezek jelzik a papi hivatást. A valódi papi hivatás a szilárd, elszánt és állandó vágyban nyilvánul meg, egy olyan vágyban, hogy Istennek másokért való önfeláldozásunkkal szolgáljunk. Ez az önzetlen vágy mozgatta Krisztust itt a földön, és ez a vágy kell, hogy mozgasson minden leendő papot.
Amint egy férfi felismeri, hogy megvan benne ez a kitartó vágy, akkor beszélnie kell egy helyi pappal és jelentkeznie kell szemináriumba, feltéve, természetesen, nincsenek komolyabb akadályok. Ez az első és legfontosabb lépés a papi hivatás betöltéséhez.
A felismerés kötelessége
Felismerni, hogy e férfi van-e papi hivatása most elsősorban a szeminárium rektorának és a leendő pap lelki vezetőjének kötelessége, mert Isten a helyi püspökön keresztül kifejezetten ezeket az embereket rendelte erre a nehéz és fontos feladatra. Ha a papjelölt becsületes és őszinte a tetteiben és szavaiban, hivatásának valódi természete kétségtelenül világossá válik.
A leendő papnak az Isten tiszteletére és a lelkek szolgálatára irányuló jámbor szándék mellett, kell, hogy ígéretesnek mutatkozzanak a tanulmányokban, erkölcsi fegyelemmel, pszichés egészséggel, józan ésszel és érett gondolkodással rendelkezzenek. Mindezen képességek nélkülözhetetlenek a sikeres papi szolgálathoz.
Hasonlóképpen nem lehet egy pap érzelmei által vezérelt, testi örömökhöz ragaszkodó, vagy a világi dicséretre és hírnévre vágyó. Az ilyen hibák súlyosan akadályoznák lelkipásztori feladatait és megrontanák az Istennel való kapcsolatát.
Ad Catholici Sacerdotii
XI. Piusz pápa kiválóan foglalja össze, hogy a püspököknek, a szemináriumi rektoroknak és a lelki vezetőknek milyen tulajdonságokat kell keresniük és bátorítaniuk minden papjelöltben:
„Az okos és éber szemináriumi elöljáró, aki a reábízott ifjakat egyénenként gondosan figyeli, azoknak tehetségeit és hajlamait alaposan tanulmányozza, különös nehézség nélkül észreveszi, kinek van égi hivatása a papságra. (...) Ez nem annyira a lelkiismeret belső szózatán vagy érzelmi hangulatokon alapszik, amelyek sokszor egészen hiányoznak, hanem inkább a papságra törekvő őszinte és nyílt szándékon, ha ez azokkal a testi és lelki adottságokkal párosul, amelyek a papi szolgálatra való alkalmasságnak előfeltételei. Aki a szent papirendet azzal az önzetlen nemes szándékkal kívánja, hogy önmagát Isten szolgálatára és a hívek üdvösségére áldozza, azonkívül józan jámborságot, romlatlan tisztaságot és megfelelő tanultságot mutat vagy legalább is arra törekszik, annak nyilvánvalóan hivatása van az Istentől a papságra.
Aki azonban csak rövidlátó szüleinek erőltetésére azért akarja a papi állást elnyerni, mert földi javakat, előnyöket és kiváltságokat remél tőle, (...) aki a fegyelmet és az engedelmességet nehezen szokja, a jámborságra kevésbé hajlamos, nem szereti a munkát és nem érdeklődik a lelkek üdvössége iránt; aki az érzékiség iránt fogékony és hosszú tapasztalatban nem mutatja képességét az ellenállásra; aki végül a tanulásban oly gyönge előmenetelt tesz, hogy nem nyújt kellő reményt a tanulmányok elégséges sikerrel való elvégzéséhez: az nem született arra és nem alkalmas rá, hogy a szent papi rendet fölvegye.”
XI. Piusz pápa, Ad Catholici Sacerdotii
Szigorú és következetes felkészülés
A hiteles papi életre való felkészülés tehát szigorú és következetes, de nem marad jutalom nélkül. Maga Krisztus válaszolt így, mikor apostolai, az első papok kérdezték tőle, hogy mi lesz a jutalmuk:
„Mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap és örökségül kapja az örök életet." (Mt 19, 29)