A vak hit nem elég…

… azok számára, akik nem szénbányászok.

Sok keresztény, különösen az idősebb korosztályhoz tartozók, szeretné, ha békében élhetné keresztény életét. Elutasítják az általuk szélsőségesnek tartott „polemikusokat”, függetlenül attól, hogy milyen álláspontot képviselnek. Könnyen meggyőzik magukat arról, hogy a Franciaországban bemutatott misék többsége normális, és hogy a legjobb megoldás az új gyakorlatokhoz való alkalmazkodás, miközben figyelmen kívül hagyják a különcöket és azokat, akik magyarázatokat követelnek. Mivel úgy tűnik, hogy a püspökök semmit és senkit sem akarnak kizárni (legalábbis a baloldalukon állókat nem), miért is kellene nekik, a jó világi híveknek, azzal bajlódniuk, hogy gondosan megvizsgálják, kinek van igaza és kinek nincs? A legjobb megközelítés tehát az egyetemes türelem gyakorlása lenne – röviden: a szeretet, anélkül hogy az ember vitatkozna a dogmákon. Az egyszerű, kérdések nélküli hit – ez az a menedék, ahol ma igen sok jó keresztény megtelepszik. Ez egyszerű, naiv és meg nem vizsgált hit, az, amelyet az ember a szüleitől örökölt. Pont.

Ez a magatartás érthető a köznép körében, de amikor valaki orvos, közjegyző vagy egyetemi professzor, akkor ez a felelősségről való lemondás rövid vagy hosszú távon végzetes.

Mindenekelőtt önmagát teszi tönkre, mert az a vallás, amely többé nem táplálja az értelmet, és nem más, mint a jóindulat homályos megnyilvánulása, amelyet rutinszerű vallásgyakorlás kísér, nem felel meg Krisztus tanításának, aki azt akarja, hogy Istent „teljes szívünkből, teljes erőnkből és teljes elménkből” szeressük. És az is romboló hatású az egész keresztény közösségre nézve, ha azok, akik képesek rá, és műveltebbek a köznépnél, menekülnek mindenféle hittani elmélkedéstől.

Pacifista keresztényeinket – állításuk szerint – megundorítja a viszály, ugyanakkor jogosan aggódnak amiatt, hogy egyre több településen nincs pap, és ezért nincs szentmise sem. Vajon nem látják az okot? Egy olyan vallás, amely közömbös a hit tartalmával szemben, nem képes papnövendékeket vagy papokat kitermelni. Ha ugyanis csupán arról van szó, hogy nagylelkűnek kell lenni, és bármit vagy bárkit el kell fogadni, akkor a prostituáltak sokkal jobb munkát végeznének.

Az evangéliumnak ez az értelmezése, amely kizárólag a szeretetre összpontosít, valóban különös, különösen azért, mert számos vers tanít bennünket a hitről, és sehol sem hirdeti a hit nélküli szeretetet!

Korunk nem is annyira különbözik Szent Pál korától; ő erőteljes vitákat folytatott (ApCsel 18,28), harcolt a ragadozó farkasok ellen, akik senkit sem kíméltek, és azok ellen is, akik magán az Egyházon belül téves tanításaikkal félrevezették a tanítványokat (ApCsel 20,30). Timóteushoz írt két levele szinte teljes egészében a hamis tanítók elleni polemikus írás.

Ah! „Béke, béke mindenekfelett” – ezt könnyű mondani, de Urunk nem ígért nekünk ilyen békét itt a földön. „A Szentlélek megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. Békességet hagyok rátok, de nem a világ békéjét adom nektek” (Jn 14,26–27).

Philippe Sulmont atya

Domqueur plébánosa, † 2010

(Forrás: La Porte Latine – Domqueur plébániai értesítője, 118. szám, 1981. október – FSSPX Actualités)

Fotó: Ales Dusa – Unsplash