Tobias Amselgruber FSSPX atya prédikációja 2026. február 8-án, hatvanadvasárnapon

A német nyelvű prédikáció felvétele a Piusfilm című Youtube-csatornán tekinthető meg

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Kedves Szemináriumi Közösség, Kedves Hívek!

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, azaz múlt hétfőn, a Szent X. Piusz Papi Testvérület generálisa nyilvánosan bejelentette, hogy július 1-jén Econban püspökszentelések lesznek, ahogyan azt Lefebvre érsek 1988-ban is tette.

A legtöbbjükhöz már eljutott ez a hír, és valószínűleg már régóta várták ezt a döntést, és örömmel és megkönnyebbüléssel fogadták a bejelentést. Miért örömmel és megkönnyebbüléssel? Mert a négy, akkor Lefebvre érsek által felszentelt püspök közül már csak ketten élnek, és ők, hihetetlen teherbírásuk és fáradhatatlan buzgalmuk ellenére, elérték azt a kort, amikor már mindenféle eshetőségre számítani kell.
 

Az Egyház jelenlegi helyzetét tekintve a püspökszentelés egyszerűen logikus következménynek tűnik hogy biztosítsa a Testvérület fennmaradását. Ellenkező esetben, mint egy kifutó modell végezné és előbb-utóbb feladná magát. 

Miért függ ilyen sok minden a püspököktől? Mert csak a püspökök rendelkeznek a papszenteléshez szükséges hatalommal. És éppen a papok azok, akik révén Urunk folytatni akarja megváltó munkáját a földön, a papok azok, akik révén áldozatát jelenvalóvá teszi és megújítja, ők azok, akik révén a világ minden táján élő hívőknek lehetőséget kínál arra, hogy részt vegyenek ebben az áldozatban, hogy az üdvösség egyetlen forrásához járuljanak, hogy abból merítsenek és a megváltás gyümölcseit befogadják. Ki keresztel? A pap. Ki gyóntat és oldoz fel? Ki áll ott a házasságkötéskor? Ki látogatja a betegeket és a haldoklókat? Ki rendelkezik azzal a hatalommal, hogy áldást adjon, és mindenekelőtt a Megváltót adja oda a Szentáldozásban? És a vészhelyzeteket leszámítva, valójában csak a püspökök jogosultak a hívőknek a bérmálás szentségét adni. A papok püspökök nélkül nem létezhetnek. A szentségi élet tekintetében, amely vallásunk elengedhetetlen része, a püspökök tehát szükségesek.

Nincsen sok püspök az egyházban? Több mint elég, de jelenleg egyikükhöz sem tudunk fordulni. Világszerte senkit, abszolút senkit nem találunk, aki hajlandó lenne együttműködni a Testvérülettel, aki képes volna nyilvánosan átvenni az egyházi hagyományok továbbadását, aki korlátozások nélkül, szabadon, tartósan és hatékonyan, ahogyan azt a Testvérület teszi a jelenlegi helyzetben.

És mi a jelenlegi helyzet? A Katolikus Egyház mélyreható és egyben átfogó átalakítása, az élet minden területén történő átalakítása, Jézus Krisztus tanításának alapjaiban való meghamisítása, egy folyamat, amely a második vatikáni zsinattól indult, egyre gyorsabban halad előre, és amelynek vége nem látszik. Ez a folyamat annyira rejtélyes, hogy csakis felülről akarható és irányítható. A Testvérület távol áll, hogy magát az Egyházzal egyenrangúnak kezelje, vagy akár fölé helyezze magát. Ellenben a Testvérület egy rész az egész Egyházból. Eredetét tekintve, mint az Egyház műve jött létre. Ez annyira fontos volt az érsek atya számára, hogy ezt a dolgot jelnek tekintette, amelyből felismerte, hogy vállalkozását Isten akarja. Ezért a Testvérület az egész Egyház, az egész misztikus test javát szolgálja a saját helyén, a saját lehetőségeivel és eszközeivel.

Nem magunkról van szó. Nem a hagyományok iránti vonzalmunkról van szó, hanem arról, hogy az Egyháznak szolgáljunk egy olyan helyzetben, amikor senki más nem vállalja a felelősséget. Maga az isteni gondviselés adott az érsek atyának és munkájának egy olyan küldetést, amely elengedhetetlen az Egyház számára. 

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon a törvényes hatóságok nem gondoskodnak-e arról, hogy legyenek konzervatív papi közösségek is, amelyek ragaszkodnak a régi miséhez, akikhez mindenki szabadon fordulhat? Ezenkívül XVI. Benedek pápa óta számos egyházmegyében lehetőség van a hagyományos rítusú miséket látogatni a „Summorum Puntificum kezdetű motu proprio” szerint, azelőtt, pedig engedmények (indult) alapján, még akkor is, ha a közelmúltban ismét szigorú korlátozásokat vezettek be ezekkel kapcsolatban.

Ne felejtsük azonban el, hogy ezek a közösségek, ezek a körök teljes mértékben attól függenek, hogy a hatóságok megtűrik-e őket. A tolerancia azonban bizonytalanságot teremt, amennyiben a tolerancia kiváltságokhoz kötött. És ezek a kiváltságok, ezek a privilégiumok bármikor visszavonhatók. Ezzel kapcsolatban nem lehet elhessegetni azt a gyanút, hogy a Szent X. Piusz Papi Testvérület létezése és tevékenysége döntő szerepet játszik abban, hogy miért is hajlandók ilyen toleranciát gyakorolni. XVI. Benedek pápasága idején ez valószínűleg nem így volt.

De van még valami más is: A teljesen átalakuló Egyház, struktúráiban való együttélés legalábbis hosszú távon bizonyos hajlandóságot eredményezhet az alkalmazkodásra és fennáll a veszély, hogy egy ilyen helyzetben hitünk fokozatosan meggyengül. Egy ilyen helyzetet elfogadva elfáradunk, gyengülünk, már nem látunk olyan tisztán, vagy nem akarunk látni. És mindenekelőtt meg kellene szoknunk, hogy szájkosárral a szánkon éljünk, hogy a katoliklus igazság megvallásában korlátozzák a szabadságunkat. Akár kimondottan, akár csak annak a folyamatos pszichológiai nyomásnak hatására, hogy kiváltságunkat nem akarjuk elveszíteni. Mert hiszen ekkor szükségszerű, hogy elfogadjanak minket.

Így a Testvérület, alapítójának szándéka szerint, nemcsak a papoknak, hanem mindannyiuknak meg akarja adni a szükséges kereteket ahhoz, hogy keresztény életet éljenek, hogy a keresztény életet megőrizzék és azt valóban és teljesen kibontakoztassák. Ez minden hívő Teremtőjétől és Megváltójától kapott joga.

A kivételes helyzet, amelyben jelenleg élünk, nem normális állapot, amelyhez hozzászokhatnánk. Ez a jelenlegi egyházi viszonyoknak köszönhető, és majd visszatér a rendes kerékvágásba, amint az Egyház felismeri, hogy újra igénybe kell vennie azt a kincset, amely az övé, és amelyet Isten akaratából a Testvérület kezébe helyezett.

A püspökszentelések bejelentését követően a legfőbb elöljárónk már rövidesen meghívást kapott a Szent Szék illetékes képviselőjétől, Fernandes bíborostól egy megbeszélésre. (A megbeszélés 2026. február 12-én le is zajlott és a megbeszélés tartalmáról mindkét fél hivatalosan nyilatkozott. – a ford.) Korábban a Vatikánban semmilyen formában nem tartották szükségesnek, hogy legfőbb elöljárónk püspökök szentelésére irányuló kérését figyelembe vegyék.

Róma saját állítása szerint most meg akarja akadályozni a Papi Testvérület egyoldalú fellépését. Nem engedjünk teret túlzott optimizmusnak, de mégis kívánatos, hogy ezek a római kapcsolatok kedvező eredménnyel záruljanak, és imádkozzunk értük, ahogyan a püspökszentelésért is, amely minden esetre engedély nélkül is meg fog történni.

Ha azonban mégis Rómában kemény intézkedésekhez folyamodnak, nincs ok az aggodalomra, sem a papok, sem a papnövendékek, sem a hívők részéről, hanem legyen meggyőződésünk, hogy egy igaz ügyben minden büntetés igazságtalanság. Őrizzük meg tehát nyugalmunkat és mély bizalmunkat az isteni gondviselésben.

Talán nem kerülik el a figyelmüket, hogy a mai vasárnap (2026. február 8., hatvanadvasárnap) teljes egészében az egyházért való imádkozás jegyében telik. Mit tesz az egyház a külső és belső szükségek közepette, amelyeknek ki van téve? Istenhez fordul. Nagyon sürgetően fordul Istenhez. Ébredj fel! Miért alszol, Uram? Ébredj fel! Ne utasíts el minket örökre. Miért fordítod el arcodat? Elfelejted szükségünket. Testünk a földhöz ragadt. Ébredj fel, Uram. Segíts nekünk és szabadíts meg minket.

Találjon ez a könyörgés helyet a mi szívünkben is.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.