Nagycsütörtöki levél az egyházmegyei és szerzetesi papsághoz

PAPOKNAK SZÓLÓ NAGYCSÜTÖRTÖKI LEVÉL

Főtisztelendő Paptestvéreim!

A Szentévben különösen is megszólítva érzem magam, hogy ne csupán a Szent X. Pius Papi Testvérület papjaihoz forduljak, hanem minden egyházmegyés és szerzetespaphoz is. Egyre többen keresik velünk a kapcsolatot, látogatnak meg bennünket. Kötelességemnek érzem, hogy a katolikus hagyomány szellemében testvéri, papi szeretettel szóljak hozzátok. Congregavit nos in unum Christi amor – Krisztus szeretete egyesített bennünket – énekeljük évszázadok óta Nagycsütörtök szent liturgiájában.

Nagycsütörtökön emlékezünk Jézus búcsújára Betániától, az utolsó vacsora terméhez vezető útra és a vacsorára, a lábmosásra, az Eucharisztia és a papság alapítására, Jézus búcsúbeszédére és főpapi imájára, a Getszemáni kertbe való vonulására, az Olajfák-hegyi szenvedésre, Júdás árulására, Jézus elfogatására.

Számunkra, papok számára nagycsütörtök a legnagyobb és legmagasztosabb ünnep, hiszen ekkor alapította meg Krisztus az új és örök szövetség papságát, a papszentelés szentségét, a Katolikus Egyház szolgálati papságát. 

A Szent X. Pius Papi Testvérület apostolkodásának középpontjában a Szentmiseáldozat és a katolikus papság áll. A legfőbb és legnemesebb feladatunk a jó papok képzése, szemináriumainkban. Alapszabályzatunk, amelyet az Egyház 1970-ben jóváhagyott, és a római Klérus kongregáció elismeréssel illetett világosan kijelenti: a Papi Közösség minden egyes papért van. Ezért szoros egység fűz bennünket az egyházmegyés és szerzetespapsághoz is. Minden paptestvért megbecsülésünkről és tiszteletünkről biztosítunk.

2005-ben XVI. Benedek pápa egy audiencián így szólt a Közösség akkori fő elöljárójához (és más papokhoz):

„Önök (ti. a Testvérület, vagyis mi) az apostoli működésüket a szükséghelyzetre hivatkozva indokolják. Rómában erről nagyon is tudunk.”
Majd így folytatta:
„De nem, nem tehetik ezt, mert én a problémák megoldásán dolgozom.”
(Lásd: Bernard Fellay püspök prédikációját, La Reja, 2014. december 20.)

Húsz évvel később szinte rá sem ismerünk Egyházunkra. A nagy szükséghelyzetet sem XVI. Benedek nem számolta fel, sem az ő utódja nem javított rajta. Ellenkezőleg: minden sokkal rosszabb lett, mint amit húsz évvel ezelőtt elképzeltünk. A gonosz mintha diadalmaskodna. Péter alszik, Júdás virraszt – mint az első nagycsütörtökön. A problémák megsokszorozódtak, szinte végtelenül, és a szükséghelyzet világosabban látszik, mint valaha – minden józan gondolkodású ember számára. Mi azonban továbbra is az Egyházért dolgozunk – az Egyház fiai vagyunk, az Egyház papjai. Hűségesek maradunk Krisztushoz és az Egyházhoz. 

Jó katolikusként természetesen mindig „rómaiak” is vagyunk – a szó legteljesebb és legnemesebb értelmében.

Ezért Nagycsütörtökön minden római katolikus paptestvéremhez szólok:
Legyetek hűségesek papságotokhoz! Szeressétek papi hivatásotokat – ez a legnagyobb kegyelem!
Nincs szebb, mint katolikus papnak lenni – még ma is, amikor szinte senki sem tudja már, mi az Egyház, és ki a pap.
Legyetek misszionáriusok! Legyetek valódi pásztorok és tanítók!

Mutassátok be a hagyományos Szentmisét!
Senki, sem püspök vagy apát, sem elöljáró, még kevésbé a laikus álfőnökök az új kor új struktúráiból, nem tilthatja meg nektek. Ez súlyos igazságtalanság. Semmiféle engedelmességi kötelezettség nem áll fenn, épp ellenkezőleg! Tegyétek meg, és nagy áldást hoztok ezzel híveitekre. Ez vértelen vértanúságot kíván – de sok gyümölcsöt terem! Legyetek bátrak! Nem a magatok akaratát követitek, hanem a Katolikus Egyházét. Legyen ez a szívetekben és szemetek előtt! Bölcs gyakorlati megoldásokat találni gyakran nehéz, de a tétlenség és a beletörődés sosem lehet válasz az Egyház, valóban katolikus megújulására. Legyetek hálásak Istennek, hogy sokat szenvedhettek, és ezáltal közel lehettek hozzá.
A pap legfőbb feladata az áldozathozatal – akár saját életének napi feláldozása a papi hivatásért, valamint az Egyház egészének javára.

Mi katolikus papok a 2025-ös Szentévben mélyen részesülünk Krisztus Szent passiójában, Isten szeretetének e végtelen titkában.
Van-e szebb dolog, mint ma papnak lenni? A Mester hív bennünket, és nekünk megadatik, hogy végrehajtsuk azt, ami ezen a földön a legnagyobb és legszentebb.

Ezekben napokban gyakran gondolok az idős és beteg papokra is, akiket gyakran teljesen magukra hagynak. Mindig szívesen látogatom az idős papokat – oly sokmindent tanultam tőlük! Egyikük így panaszkodott nekem, évekkel ezelőtt: „Több mint 65 éve szolgálom ezt az egyházmegyét papként, és fentről senki sem keres, senki nem kérdezi, hogy vagyok, szükségem van-e valamire. Úgy bánnak velem, mintha soha nem is léteztem volna.”
Ez mutatja, hogy mennyire nem tartják becsben ma a papságot a szinodális egyházban. Ez már egyáltalán nem katolikus, ez valami más. A gonosz gyűlöli a katolikus papságot és a Szentmisét – így volt ez mindig. A mai állapot pedig a Sátán egyik remekműve: egy nagy hazugság, egy félelmetes színjáték. De az Egyház, a papság és a Szentmise győzni fog! Katolikus hitünket ezen a 2025-ös Húsvéton, a Szentévben, 1700 évvel a Niceai Zsinat és a Szent Kereszt megtalálása után, bátran megvallhatjuk, megőrizhetjük és papi hivatásunkban megerősödhetünk.

E napokban egyre több paptestvér lép kapcsolatba velünk az egyházmegyékből és szerzetesi közösségekből. Beszámolnak az őket ért szörnyű folyamatokról. Kitartást kívánok harcotokhoz és szenvedésetekhez! Az Örök Főpap végig fog benneteket vezetni ezen a korszakon.
Imáinkról és a Szentmisében való megemlékezésünkről biztosítok mindenkit!

Áldott és kegyelmekben gazdag Húsvétot kívánok!
Oremus pro invicem – Imádkozzunk egymásért!

P. Johannes Regele
Ausztria, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Szlovénia és Horvátország Tartományfőnöke
Jaidhof, 2025. április 16, Nagyszerda