Meggyökerezve és növekedve - Tanulmányút az USA-ban

Amerikai utazásom során két olyan helyet volt alkalmam meglátogatni, amelyek a Szent X. Piusz Papi Közösség életének különösen fontos pontjai: Armada városát Michigan államban, valamint St. Marys települést Kansas államban. A két hely méretében és történetében különbözik, mégis ugyanannak a lelki valóságnak két arca: Armada egy körülbelül 7-800 fős családias közösség, amely az USA-ban az első alapítás, és amely most készül új korszakba lépni. A másik pedig egy már-már városnyi katolikus közösség, 5-6000 hívővel, amely az egész világon egyedülálló.

Armada története egészen a kezdetekig nyúlik vissza. A közösséget maga Marcel Lefebvre érsek alapította 1973-ban. Különös élmény volt olyan helyeken járni, amelyek valóban az ő személyes alapításaihoz kapcsolódnak. Ottlétem idején egy temetésre került sor: egy több mint 90 éves családapát temettek, aki katonai szolgálata után egész életét a Közösség szolgálatába állította. Több mint tíz gyermek édesapja volt. A jelenet – a sok gyermek, unoka, rokon és hívő jelenléte – jól mutatta, hogy ezek a közösségek mennyire a családokra épülnek.

 

Armadában hosszú évek után most jutottak el oda, hogy komoly építkezésbe kezdjenek. A szükséges területet már megvásárolták, ahol templomot, iskolát és priorátust szeretnének felépíteni. A tervet csodálatosan kidolgozták. Először az iskola épül meg, majd a közösség oda költözik, és ezt követően eladják a jelenlegi ingatlanjaikat. Az abból befolyó összegből épül majd fel a templom és a rendház. Nem ez lesz az első költözésük. A közösség története arról szólt, hogy ha sikerült egy jobb misézőhelyet találni, akkor azt kinőtték, és költözhettek egy nagyobba.

Az amerikai valóság egyik sajátossága a mobilitás. Ami számunkra idegen – hogy valaki egy közösség kedvéért egyik városból a másikba költözzön –, az az Egyesült Államokban sokkal természetesebb. Ezt különösen St. Mary’s esetében lehet látni. Beszélgettem olyan családokkal, akik tudatosan költöztek oda. Volt, aki őszintén elmondta: ez számukra komoly áldozat volt. Kansas állam egy meglehetősen egyhangú részén fekvő kisvárosról van szó, ahol az időjárás szélsőséges és gyakran változékony. Mégis vállalták a költözést, mert fontosnak tartották, hogy gyermekeik katolikus környezetben nevelkedjenek.

 

St. Marys története különleges. A hely eredetileg egy jezsuita központ volt, amelyet a jezsuiták a később elhagytak. A Közösség ezt a hatalmas kampuszt szinte jelképes összegért tudta megvásárolni. A kampusz középpontjában álló templom négy évvel később leégett, így hosszú évtizedeken át egészen rendkívüli körülmények között működött a közösség. A vasárnapi miséket például a tornateremben tartották. Ott öt mise követte egymást, és a híveknek a szertartás végén szinte azonnal ki kellett menniük, mert már érkezett a következő csoport. A régi gyóntatószékek ma is megvannak, és a rendházban is kialakítottak gyóntatóhelyeket. Sokak számára talán meglepő, de még Amerikában is húsz évbe telt, mire fel tudták építeni az első saját priorátusukat. A mai állapot mögött tehát hosszú idő, sok szenvedés, megaláztatás és komoly anyagi áldozat áll.

 

Egy fontos különbséget azonban világosan látni kell az amerikai és a magyar helyzet között. Az Egyesült Államokban nem történt teljes szakadás a liturgikus hagyományban. Mindig volt egy olyan generáció, amely még a régi rítusban nőtt fel. Magyarországon viszont ez a folytonosság szinte teljesen megszakadt. Nálunk ezért sok mindent valóban az alapoktól kell újrakezdeni. Minél később kezdődik el ez a munka, annál később fog megerősödni a közösség.

 

Amerikában világosan látszik az is, hogy az erős közösségek az iskolák körül alakulnak ki. Ez azonban komoly anyagi terhet jelent a családok számára. A családokban gyakran több mint tíz gyermek is van, és az iskolai tandíj jelentős kiadás. Emiatt előfordul, hogy egy családban például a lányok otthon tanulnak, és csak a fiúkat íratják be az iskolába. A taníttatás tehát komoly áldozat, ugyanakkor a közösség hosszú távú fennmaradásának egyik kulcsa.

 

St. Mary’s temploma impozáns épület. Az építkezés nagyjából tizenöt milliárd forintnak megfelelő összegbe került. Maga a templom szinte kompromisszumok nélkül épült, egyetlen jelentős hiányosság az, hogy nincsenek üvegablakai. Helyettük Rutledge atya egy teljes belső ikonográfiai programot tervezett freskók formájában. A templomhoz egy hatalmas „altemplom” is tartozik, amely többfunkciós közösségi térként szolgál.

 

A közösség mérete egészen rendkívüli. St. Marys gyakorlatilag egy katolikus kisváros. Körülbelül öt-hatezer ember jár vasárnap misére. Az általános iskolában mintegy négyszázötven diák tanul, ugyanennyi a gimnáziumban, és körülbelül száz egyetemista is a közösséghez tartozik. A vasárnapi nagymisén körülbelül ezerhatszáz hívő vett részt, és a templom háromszor telik meg egymás után. A plébániai irodában hat világi munkatárs dolgozik teljes állásban.

 

A liturgia szervezettsége külön figyelmet érdemel. Hat külön sekrestyéscsapat működik, mindegyikben hat sekrestyéssel. A ministránsok pontos beosztás szerint szolgálnak, és minden pap miséjén van asszisztencia.

 

Egy általános iskolai osztályban megkérdeztem a gyerekeket, ki szeretne pap lenni. Azonnal három fiú tette fel a kezét. Nem volt ebben sem különös büszkeség, sem zavartság – egyszerűen természetes volt.

 

A közösségben kilenc nővér szolgál. Amikor nem tanítanak, nem énekelnek vagy nem végzik a házi munkát, akkor szinte egyfolytában a templomban adorálnak.

Természetesen itt sincs minden problémák nélkül. Beszélgettünk például az úgynevezett „new trad syndrome” jelenségről, valamint a különféle irányzatokról – a resistance csoportokról vagy a szedevakantista nézetekről. Ezek azonban inkább kis létszámú csoportok.

 

Sok megtérő protestáns háttérből érkezik, és még papok is vannak köztük. Egy atya megjegyezte, hogy sok protestáns közösség mára komolytalanná és súlytalanná vált, ezért keresnek az emberek mélyebb vallási életet.

 

Ami számomra különösen feltűnő volt, az az emberek általános kedvessége és segítőkészsége. Már a repülőtéren is ezt tapasztaltam. A családokban pedig nagyfokú alázatot láttam, és nem találkoztam nagyképűséggel.

 

St. Mary’s mára elérte azt a méretet, ahol egy közösség már szinte várossá válik. Talán ez már a növekedés felső határa is, mert egy bizonyos létszám fölött a közösség nehezen áttekinthetővé válik. De amit ma látunk, az kétségtelenül évtizedek kitartó munkájának és áldozatának gyümölcse.

 

Számomra az egyik legfontosabb felismerés az volt, hogy a közösség jövője végső soron a családokban és a nevelésben dől el. Ha erős családok vannak, és van oktatás-nevelés, ahol a hitet át tudják adni, akkor a közösség hosszú távon is életképes marad. Ha ezek hiányoznak, akkor a legjobb szándék mellett is nehéz tartós eredményt elérni.

 

Végül hadd emeljem ki, milyen felemelő érzés volt magyar származású pappal találkozni az USA-ban. Fr. Steve Soos, avagy Soós István atya édesapja magyar volt. Nagyon szereti Magyarországot és a magyar kultúrát. Sajnos nem beszél magyarul, de mihamarabb szeretné meglátogatni Magyarországot és a magyar közösségeket. Imádkozik a magyar közösségért.

 

Östör Dániel atya