A hűség kegyelme - videó Hesz atya amerikai ezüst miséjéről

Prédikáció a húsvét utáni III. vasárnapon, Hesz Dénes atya ezüstmisés jubileuma alkalmából

A papi és szerzetesi hűség nem magától értetődő adottság, hanem kegyelem, amelyért imádkozni kell, és amelyért nap mint nap együtt kell működni Isten segítségével. A prédikáció az állhatatosság két különösen fontos jelére irányítja a figyelmet: az életszabályhoz való hűségre és a Boldogságos Szűz Mária iránti buzgó tiszteletre.

Prédikáció

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Excellenciás Püspök Úr, Főtisztelendő Atyák, Kedves Szeminaristák, Kedves Hívek, Kedves Hesz Dénes Atya!

Dénes atya ma papságának huszonötödik évfordulóját ünnepli: a papi hűség huszonöt évét, amelyet a hívek szolgálatában töltött. Az előcsarnokban megtalálható az ezüstmisés jubileumra készült emléklap is.

Ez az alkalom jó lehetőséget ad arra, hogy elgondolkodjunk a papi állhatatosságról. Jól tudjuk: sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak. Sokan jól kezdenek, de szomorú véget érnek. Ezért világos, hogy állhatatosságunkat nem vehetjük magától értetődőnek. Imádkoznunk kell érte, és naponta dolgoznunk kell rajta.

Természetesen mindezt Urunk Jézus Krisztus kegyelmeivel együttműködve kell tennünk. Ezek a kegyelmek bőségesek; ő bizonyosan nagy bőségben adja őket a papnak. Isten minden ember üdvösségét akarja. Ez olyan alapelv, amelyet szilárdan az észben kell tartanunk, és amelyre egész életünket építenünk kell: Isten akarja a mi üdvösségünket.

Gyakorlatilag ez az állapotbeli kötelességeinken keresztül valósul meg. Isten abban az élethivatásban, abban a kötelességi körben ad elegendő kegyelmet, amelybe bennünket állított, hogy ott munkáljuk üdvösségünket.

De ahogyan Szent Ágoston mondja: „Aki megteremtett téged a te beleegyezésed nélkül, nem fog üdvözíteni a te közreműködésed nélkül.” Szükség van tehát az emberi együttműködésre is.

Az állhatatosság bizonytalansága és haszna

A jó vég mindenekelőtt természetesen Isten működésétől függ: kegyelmétől és segítségétől, amely állandóan jelen van. De függ az ember állhatatos, következetes akaratától és cselekvésétől is: a mi együttműködésünktől.

Hogyan fogjuk végezni? Isten ezt titokban tartja előttünk, mégpedig jó okkal. A Szentírás mondja: az ember nem tudja, vajon szeretetre vagy gyűlöletre méltó-e; minden bizonytalanságban marad egy ideig. Hogy elérjük-e célunkat, vagy elvétjük; hogy hűséges papok és szerzetesek leszünk-e: ezt egyedül Isten tudja.

Ennek a bizonytalanságnak azonban megvannak a maga jótékony, gondviselésszerű következményei. Természetünk szerint hajlamosak vagyunk ellanyhulni erőfeszítéseinkben és éberségünkben, amikor úgy látjuk, hogy nincs veszély, vagy hogy a veszély elmúlt. Ilyenkor elhanyagolnánk a szükséges jó törekvéseket: a bűnbánatot, az önmegtagadást, önmagunk legyőzését, az imádságot, és mindazt, ami erőfeszítést kíván.

Eltűnne belőlünk az Úr szükséges félelme, az a szent remegés üdvösségünk kérdése fölött, amelyet a Szentírás megkíván tőlünk. Helyébe pedig az elbizakodottság lépne. Ezért jó, hogy nem tudjuk előre a végét. Különben tétlen és hiábavaló gondolatokra, haszontalan várakozásokra pazarolnánk az időt. Ez a bizonytalanság tehát segít minket: alázatban tart, és arra késztet, hogy tovább küzdjünk.

Nem elég a kiválasztottság tudata

Az evangéliumban látjuk, hogy a zsidókban megvolt a kiválasztottság bizonyossága: „Ábrahám fiai vagyunk.” Urunk azonban keményen megfeddi őket ezért az elbizakodottságért. Így válaszol: ha Ábrahám fiai vagytok, akkor cselekedjétek Ábrahám tetteit. Legyetek olyanok, mint Ábrahám.

Szent János evangéliumának nyolcadik fejezetében ezt látjuk; Szent Máté evangéliumának nyolcadik fejezetében pedig Urunk megjövendöli, hogy a pogányok a világ távoli részeiről, keletről és nyugatról jönnek majd, és Ábrahámmal együtt telepednek le a mennyei országban. Azok viszont, akik elbizakodottan Ábrahám fiainak tartották magukat, kivetésre kerülnek, mert amazok fogják cselekedni Ábrahám tetteit.

Az Egyház igazi fiai azok, akik az Egyház szent tanítása szerint élnek. Az igazi pap az, aki követi a főpapot: azt teszi, amit a Főpap tesz, és úgy él, ahogyan a Főpap él. Szent Ferenc igazi fia sem pusztán az, aki fogadalmat tesz és habitust visel, hanem az, aki a szeráfi atya cselekedeteit teszi.

Miben keressük reménnyel az állhatatosságot?

Hogyan törekedjünk tehát reménnyel az állhatatosságra? Szent Péter második levelében ezt mondja: „Testvérek, annál inkább igyekezzetek, hogy jó cselekedetek által biztossá tegyétek hivatásotokat és kiválasztottságotokat; mert ha ezeket teszitek, soha nem fogtok vétkezni.”

Figyeljük meg: az apostol nemcsak a hivatásról beszél, hanem a kiválasztottságról is. „Tegyétek biztossá kiválasztottságotokat.” Ez tehát lehetséges: mindkettő megerősíthető állandó erőfeszítéssel.

Ezért megértjük, hogy nem vak találgatás kérdése, vajon hűségesek maradunk-e a végén vagy sem. Vannak bizonyos cselekedetek, amelyek segítenek biztosítani állhatatosságunkat. Azért mondom: segítenek biztosítani, mert abszolút bizonyosságunk soha nincs. De a szentek, a lelki írók tanítása, sőt maga a mennyország megerősítése szerint vannak jelek, amelyek a végső kiválasztottságra utalnak.

Ismét hangsúlyozni kell: soha nincs teljes bizonyosságunk arról, hogy birtokoljuk a végső állhatatosság kegyelmét. De vannak jelek. Ezek közül most kettőt szeretnék kiemelni: az első, különösen a megszentelt lélek számára, az életszabályhoz való engedelmesség; vagyis a regulához, az alkotmányokhoz, a szabályzatokhoz való hűség. A második pedig a Boldogságos Szűz Mária iránti tisztelet.

Az első jel: hűség az életszabályhoz

A megszentelt lélek esetében az ítélet első pontja az lesz, mennyire volt hű ahhoz az életszabályhoz, amelynek alapján fogadalmat tett.

Mi az életszabály, és miért olyan fontos? A megszentelt lélek célja az, hogy magasabb tökéletességre törekedjék Urunk Jézus Krisztus utánzása és a vele való egyesülés által. Az Egyház által jóváhagyott regula célja éppen az, hogy az evangéliumot — vagyis Urunk Jézus Krisztus életét, tanítását és lelkületét — alkalmazza a megszentelt lélek konkrét életére. Így az evangélium nem pusztán olvasott szöveg marad, hanem tettekben valósul meg, és az evangélium szelleme kialakul abban a lélekben, amely különleges módon Istennek van szentelve.

Az evangélium nagy kincstár: a lelkiségnek, a tevékeny jámborságnak hatalmas forrása. A szerzetes és a megszentelt lélek számára az élet és az ihlet első forrása.

A Szent X. Piusz Papi Testvérület regulája és szabályzatai is az evangéliumból merítik ihletüket, ahogyan minden jó szerzetesi szabály elsősorban Urunk Jézus Krisztusból indul ki. A Testvérület esetében különös figyelmet kap Urunk örök főpapsága, hiszen ő minden papság mintaképe. A Testvérület tagjainak sajátos kötelezettségeit tehát Krisztus papságának e mintája formálja.

Nem csupán Urunk cselekvései, hanem az ő lelkülete is formálódik a megszentelt lélekben. Ezért Lefebvre érsek — mind a regulában, mind más írásaiban — gyakran sürgette, hogy a tagok mélyen ismerjék meg Urunk Jézus Krisztus misztériumait, szent titkait.

Ez megfelel Urunk saját kívánságának és imájának is tanítványaiért. Gondoljunk főpapi imájára Szent János evangéliumának tizenhetedik fejezetében: hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit küldtél. Urunk ehhez kapcsolja az örök életet: ez az örök élet, ez a végső állhatatosság útja — megismerni őt, és követni őt.

Szent Ferenc a kisebb testvérek regulájának legelején egyszerűen ezt mondja: ez a kisebb testvérek regulája és élete, vagyis Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumának megtartása. Bizonyos értelemben maga az evangélium a regula. Természetesen szükség van további pontosításokra, ezért vannak további fejezetek a szabályban. De Szent Ferenc azt akarta, hogy a regula a lehető legközelebb maradjon az evangéliumhoz: egyszerűen, díszítés nélkül, hűen magához az evangéliumhoz.

Miért van mindenkinek szüksége életszabályra?

Mindenkinek szüksége van életszabályra. Annyira állhatatlanok vagyunk, annyira ki vagyunk szolgáltatva képzeletünknek, indulatainknak, hangulatainknak. Az életszabály lesz számunkra a szilárdság, a biztos út a mennyország felé.

Különösen a modern korban van erre szükség. Soha nem zajlott még ilyen átfogó és módszeres támadás Isten, a vallás, a szerzetesi élet, és mindazon eszközök ellen, amelyek hűségünket biztosítanák. A modern embert arra tanítják, hogy az élet célja a felszabadulás mindezektől: felszabadulás Istentől, felszabadulás minden olyan tekintélytől, amely Istenhez irányíthatná őt.

Ezért ma még inkább szükség van a szerzetesi hűség munkájára és példájára: arra a hűségre, amely az életszabály megtartásában mutatkozik meg.

A második jel: a Boldogságos Szűz Mária tisztelete

A végső állhatatosság második jele a Boldogságos Szűz Mária iránti tisztelet. Ha a hűség titka a Krisztussal való egység, akkor Krisztushoz a Szűzanyán keresztül vezet az út.

Mind Mária példája, mind pedig a lelkekért végzett eleven működése a misztikus testben nélkülözhetetlen az állhatatossághoz. A Boldogságos Szűz Mária tanít minket. Megtanít arra, hogy Isten akaratához igazodjunk. Megtanít a kegyelemhez való hűségre: „Íme, az Úr szolgálóleánya; legyen nekem a te igéd szerint.” Ezek a szép, egyszerű és nagylelkű szavak a Boldogságos Szűz tökéletes engedelmességét mutatják.

És a rászoruló lelkekhez is szól: „Tegyétek, amit mond nektek.” Gondoljunk a kánai menyegzőre. Menjetek, és tegyétek meg mindazt, amit ő mond. Teljesítsétek Urunk akaratát mindenben: a személyes élet örömeiben és fájdalmaiban egyaránt. Cselekedjetek Urunk tetszése szerint. Ez a Boldogságos Szűz Mária példája, a tökéletes példa.

Nem tudjuk eléggé felfogni a Boldogságos Szűz Mária szerepét a misztikus testben, és különleges szerepét annak a léleknek az életében, aki sajátos módon Urunk Jézus Krisztusnak van szentelve.

A Szűzanya természetesen a megváltás és az üdvösség eszköze a lelkek számára: mindezt Isten munkálja általa. Ő a mi Anyánk, akit a kereszt alatt kaptunk: „Íme, a te anyád.” Anyai gonddal és állhatatosan munkálkodik a lelkekért, egységben az isteni atyasággal.

Ő a mi biztosítékunk: annak biztosítéka, hogy a bűn nem győz, hogy a bűn nem hódítja meg és nem emészti fel a lelket, ha együttműködünk az ő irgalmas anyai segítségével.

A rózsafüzérhez kapcsolódó tizenötödik ígéret, amelyet a Szűzanya Szent Domonkosnak adott, így szól: „A rózsafüzérem iránti tisztelet a kiválasztottság nagy jele.” Ha tehát a végső hűség jeleit keressük, itt nagyon világosan megtaláljuk őket: Mária tisztelete, különösen a rózsafüzér által. Természetesen akkor, ha ebben a tiszteletben mindvégig kitartunk.

Az Egyház történetében úgy tűnik, hogy az Egyház legnagyobb életereje és legtermékenyebb munkája mindig azokhoz az időkhöz kapcsolódik, amikor a Boldogságos Szűz Mária tisztelete különösen erős. Ez nem meglepő. Ő ott áll az Egyház missziós munkájának élén; ő ad életerőt az Egyház életének. Ezért ápolnunk és táplálnunk kell magunkban a Boldogságos Szűz Mária iránti tiszteletet.

Ne essünk elbizakodottságba

A szent írók más jelekről is beszélnek: például a lelki dolgok szeretetéről, a világ gyűlöletéről. Ezek sem adnak végső, abszolút bizonyosságot, de ha kitartunk bennük, nagy reményünk lehet.

Az állhatatosságra törekedve azonban ne essünk önelégültségbe. Urunk az utolsó időkről és életünk végéről szóló figyelmeztetései között — Szent Máté evangéliumának huszonnegyedik fejezetében — ezt mondja: „Akkor ketten lesznek a mezőn: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.”

Mondhatjuk így is: két megszentelt lélek lesz a mezőn; az egyik a választottak között lesz, a másik nem. Szomorú valóság ez: sok megszentelt lélek szomorú vége, aki nem tartott ki hűségesen.

A huszonöt év után is az lesz a hűséges pap, aki reggel még mindig ott van a helyén, időben a primán; aki a gyóntatószékben van, amikor oda van rendelve; aki hűséges az életszabály és hivatása mindazon apró kötelezettségeihez, amelyekre hosszú évek szolgálata során elkötelezte magát. Az lesz a hűséges pap, aki nem enged el egyetlen napot sem anélkül, hogy el ne végezte volna rózsafüzérét.

„Kezdjünk el jót tenni”

A legenda szerint Assisi Szent Ferenc halálos ágyán hirtelen felült, és így szólt a körülötte állókhoz: „Testvéreim, kezdjünk el jót tenni, mert eddig semmit sem tettünk.”

Úgy gondolom, ez kell hogy legyen minden megszentelt lélek lelkülete, amikor reggel felkel: kezdjünk el jót tenni. Ez legyen mindennapi készségünk: jót tenni, hűségesen és kitartóan fáradozni egészen a végig. Akkor hűségesnek fognak találni minket.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.