Krisztus Király ünnepére 2026 – A tartományfőnök rövid üzenete
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Főtisztelendő Paptestvérek, Tisztelendő Szerzetes Testvérek és Nővérek, Kedves Hívek, Barátaink és Jótevőink!
Néhány évvel ezelőtt Bázelben meglátogathattam a Szentlélek-templomot, azt a nagyszerű helyet, ahol Robert Mäder prelátus (1875–1945) plébánosként működött. Mély benyomást tesz az emberre, hogy a nehéz időkben milyen határozottan hirdette Krisztus királyságát, és milyen gyümölcsözően szolgálta az Egyházat. Ismételten ajánlom figyelmükbe Mäder prelátus írásait, amelyek a Sarto Kiadónál is kaphatók.
Robert Mäder prelátus alábbi szövege megmutatja, milyen lelkesedéssel fogadták a katolikusok XI. Piusz pápa Quas primas kezdetű, Krisztus királyságáról szóló enciklikáját. Ezzel az enciklikával alapította meg a pápa Krisztus Király ünnepét több mint száz évvel ezelőtt. Az ünnepet 1926-ban tartották meg először október utolsó vasárnapján a földkerekség minden templomában.
Fontos, hogy világosan ismerjük a Krisztus Királyról szóló katolikus tanítást. XI. Piusz pápa Quas primas kezdetű enciklikáját, amely Jézus Krisztus társadalmi királyságáról szól, ma is minden katolikusnak különös figyelemmel kellene olvasnia. Különösen a fiatalok számára kötelező olvasmány!
Jó negyven évvel ezelőtt Marcel Lefebvre érsek Bécsben így prédikált:
„Meg fogjuk dicsőíteni az Ő királyságát szívünkben, lelkünkben, családjainkban, államainkban és társadalmunkban. Távolítsuk el azokat az embereket, akiket az ördög szelleme vezet. Ma szinte minden államban találunk ilyen embereket. Pedig ezek egykor katolikus államok voltak! Most azonban az ördög uralma alá kerültek.
Meggyőződésünk azonban, hogy az emberiség ismét megtalálja a békét, ha lesz bátorságunk hirdetni a mi Urunk Jézus Krisztust. Hirdetnünk kell az Ő királyságát! Akkor az Egyház is visszanyeri ragyogását, és a szemináriumok ismét megtelnek. Ebben hinnünk kell!
Ez a mai nap reménnyel teljes nap. Ausztria még mindig katolikus Ausztria. Ausztriában még él a katolikus hagyomány. Meggyőződésem, hogy Ausztria az egész világ számára példát adhat, és példát is kell adnia. Ausztria meg fogja mutatni hűségét múltjához és a Katolikus Egyházhoz.”
Krisztusnak kell életünk minden területén az első helyen állnia, a nap huszonnégy órájában, napról napra. Ő a mi Királyunk!
Űzzük ki életünkből a lemondás, a reménytelenség és az elkeseredés lelkületét, mert ezek a sátán sugallatai. A Krisztust elutasító, elvilágiasodott világra adott világos és szeretettel teljes válaszként újítsuk meg odaadásunkat és szolgáló lelkületünket még mindennapi életünk legkisebb kötelességeiben is. Állítsuk Krisztust az első helyre, mert Ő életünk középpontja.
Legyünk korunkban hívő, bátor és örömteli katolikusok! Krisztus Király 2026-os ünnepe szerezzen számunkra sok kegyelmet!
Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat!
Krisztus győz, Krisztus uralkodik, Krisztus parancsol!
Papi áldásommal:
P. Johannes Regele
Ausztria, Magyarország, Csehország, Szlovákia, Románia, Szlovénia és Horvátország tartományi elöljárója
Jaidhof, 2026. október 20.
Olvassuk most Robert Mäder prelátus írását!
A királyság kiáltványa
Úgy érzem, mintha ismét karácsony volna: egy nagy születés órája, egy új, erőteljesebb és szebb korszak kezdete. Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből a Szentatya Krisztus királyságáról szóló enciklikáját. Úgy gondolom, örömhír ez, amely századunk rendkívüli kegyelmei közé tartozik.
A nagy Uralkodó, akire oly sokan vágyakozva vártak, elérkezett. Krisztus, a Király! XI. Piusz karácsonyi kiáltványa: az Istenembernek a nemzetek fölötti, egyetemes királyságának kihirdetése!
„És hallottam, mintha nagy sokaság szava volna, mint nagy vizek zúgása és hatalmas mennydörgés morajlása. Ezt mondták: Alleluja! Uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! Örvendezzünk és ujjongjunk, és adjuk meg neki a dicsőséget!
És láttam a megnyílt eget, és íme, egy fehér ló; aki rajta ült, annak neve Hűséges és Igaz. Szeme olyan volt, mint a tűz lángja, fején pedig sok korona. Szájából éles, kétélű kard jön elő, hogy azzal sújtsa a nemzeteket. Vasvesszővel fogja kormányozni őket. Övén pedig ez a név van felírva: királyok Királya és urak Ura.”
(Jel 19)
Elég sokáig kiáltották minden szónoki emelvényen és minden utcán: „Meghalt!” Halálának éve 1789 volt. A Nemzetgyűlés volt az ő nagytanácsa. Azóta hivatalos szerepe megszűnt a népek tanácsában. Azt mondják: már nem a középkorban élünk. A világ időközben liberálissá vált.
Krisztus talán még tovább élhet a magánáhítat úgynevezett csendes kamrájában, vagy a pusztán vallásos katolicizmus sekrestyeisteneként. A nemzetek uralkodójaként, a népek törvényhozójaként és bírájaként azonban félreállították. Az alkotmányok többé nem ismerik és nem ismerik el Őt. Legfeljebb másokhoz hasonló magánszemélynek tekintik az általános jog alapján, de már nem egyetemes és korlátlan Uralkodónak. A vallást és a politikát az államhatalom parancsa és a népakarat szétválasztotta és elválasztotta egymástól.
„A Király halott” – mondja a liberális politika. Az időbeli ügyekhez és a nemzetek életéhez hivatalosan többé semmi köze.
A gazdasági élet talán nem beszél ilyen radikálisan, hatásai azonban ugyanilyen végzetesek. A gazdaság azt mondja: „A Király nem avatkozik bele a mi ügyeinkbe. A Király alszik! A Király nem látja, mit teszünk. A Király süketnéma és béna. Krisztust nem érdeklik a mindennapi élet technikai és kereskedelmi kérdései. Az üzleti élet semleges terület, túl jón és rosszon.”
A vasárnap talán Istené, a hétköznap azonban a kézművesé, a kereskedőé, a földművesé és a munkásé. Mi dolga volna Jézusnak a műhelyekben, gyárakban, irodákban és áruházakban? Mi dolga volna a bankokban és a piactereken? Mit törődik Ő az árjegyzékekkel, a bérkérdésekkel, a bérleti szerződésekkel és a mérlegekkel?
Isten túl nagy ahhoz, hogy ilyen apró dolgokhoz lehajoljon. A királyoknak más dolguk van. Így beszél a kapitalizmus és a szocializmus.
„A Király nincs itthon. A Király a mennyben van” – gúnyolódik az úgynevezett műveltség. A földön helyette a professzoré a szó. Az iskola az ő országa. A hitnek és a tudománynak semmi köze egymáshoz. Az oktatás helyeinek szabad területeknek kell lenniük, minden felekezeti befolyástól és egyházi uralomtól érintetlenül.
Mindenki maradjon a maga helyén: Isten a mennyben, az iskolában pedig a tudós, a szabad kutatás embere! Így hangzanak ezek a szólamok.
A művelt ember gőgje – akárcsak a politikai büszkeség és a gazdasági nagyzási hóbort – semmit sem akar tudni Krisztus korlátlan és egyetemes királyságáról. Mindegy, hogy azt mondják: „A Király meghalt”, „A Király alszik”, vagy „A Király eltávozott” – az egész modern világ összeesküdött:
„Nem akarjuk, hogy ez uralkodjék fölöttünk!”
Ugyanaz a dallam, mint nagypénteken. Társadalmi istengyilkosság!
Most azonban megjelenik XI. Piusz az enciklikájával, és felhangzik, mint nagy vizek zúgása és erős mennydörgés morajlása:
Alleluja! A Király nem halt meg, a Király él! A Király nem alszik, a Király virraszt! A Király nem távozott el, a Király még mindig jelen van!
Jézus él, kormányoz és uralkodik.
Meghirdetjük Jézus korlátlan, legfőbb és egyetemes királyságát: nemcsak minden személy, hanem minden társadalom, állam, nép és kormány fölött is. Kihirdetjük a Megfeszített egyetemes királyságát az egész modern világ fölött.
1925-öt 1789-cel állítjuk szembe! Istennek a társadalom fölötti jogait hirdetjük meg a forradalmi emberi jogok nyilatkozatával szemben!
Jézus egyetemes királysága az emberi társadalom fölött nem új dogma. Csupán egy ősi, bibliai, de sokszor elfeledett tanítás ünnepélyes kihirdetése. Olyan vitathatatlan igazságok közé tartozik, amelyek nélkül az emberiség nem maradhat fenn, hacsak nem akar öngyilkosság által elpusztulni.
Már a második zsoltár is mintha kifejezetten az 1789 utáni időkre íródott volna. Klasszikus képet rajzol a liberális századról: háborgó népek, lázadó nemzetek, a kereszténység, a pápaság és az Egyház törvénye ellen szövetkező fejedelmek – ez alkotja történelmének tartalmát.
„Tépjük szét bilincseiket, és rázzuk le igájukat!”
A második zsoltárt olvasva úgy érezzük, mintha jelen lennénk azon a nyári éjszakán, amelyen kihirdették a modern szabadságjogokat. Mindhiába!
„Aki az égben lakik, kineveti őket.”
Az örök Isten még mindig él. A zsoltár pedig folytatódik. Isten a modern forradalommal és a liberális demokráciával szemben is fenntartja Jézus egyetemes királyságának gondolatát. A nemzetek a Messiás örökségévé válnak, és a föld határai az Ő tulajdonává. Vasvesszővel uralkodik rajtuk, és összetöri őket, mint a fazekas edényét. Így szól a zsoltár.
Az Újszövetség is újra meg újra hangsúlyozza a Messiás egyetemes királyságát.
„Király vagy-e?” – kérdezi Pilátus.
A válasz nem is lehetne határozottabb:
„Te mondod. Az vagyok! Rex sum ego! Király vagyok.”
Egy másik ünnepélyes pillanatban pedig megismétli:
„Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön.”
(Mt 28,18)
„Uralkodnia kell, míg minden ellenségét lába alá nem veti” – hirdeti Szent Pál.
(1Kor 15,25)
„Minden alá van vetve neki.”
(1Kor 15,27)
Krisztus tehát Király! A szó teljes értelmében Király, minden korlátozás nélkül, a világi uralmat sem kizárva.
Nincs jogunk ahhoz, hogy a két Szövetség világos szövegeit csupán Jézus lelki királyságára vonatkoztassuk. Az egész Krisztus – Isten és ember – Király, teljesen és egészen, minden látható és láthatatlan dolog fölött, a mennyben és a földön.
Ismételjük meg: minden alá van vetve neki!
A politika is!
A gazdaság is!
A technika is!
A kereskedelem is!
A tudomány is!
A művészet is!
Krisztus főhatalma nem ismer kivételt és nem ismer határokat.
Krisztus Király! Minden ember Királya. A királyok Királya! A császárok Császára! Az elnökök Elnöke! A kormányok Kormánya! Az urak Ura! A törvényhozók Törvényhozója! A bírák Bírája!
Krisztus Király! Valóságosan és igazán Király.
Nem csupán díszítő alak, mint az alkotmányos államok uralkodói. Nem csupán a Népszövetség tiszteletbeli elnöke. Nemcsak joga, hanem hatalma szerint is Király. Valóságosan uralkodik.
Még ellenségeit is felhasználja – akár akarják, akár nem –, hogy legalább közvetve megvalósítsa terveit. Ha pedig végül továbbra is ellenállnak, mindnyájukat félredobja, mint az összetört cserépedényt.
Éljen Krisztus, a Király!
Akár republikánusok vagyunk egyébként, akár nem, ebben mindnyájunknak monarchistának kell lennünk. Katolikusok vagyunk ugyanis, akik már a keresztkútnál hűségesküt tettünk a századok halhatatlan Királyának.
A Király zászlói lobogjanak minden nyilvános téren, minden iskolában, minden munkahelyen, minden városházán és minden hegycsúcson!
Ha a jövőben politikai álláspontunk felől kérdeznek bennünket, így válaszoljunk:
Csak egyetlen politikát ismerünk:
Éljen a Király!
Tudjuk: ez nem kényelmes séta, hanem az áldozat útja. Az Olajfák hegyén és a Kálvárián át vezet a győzelemhez.
Aki azonban nem kész arra, hogy egy ügyért szenvedjen és vérét ontassa, az arra sem méltó, hogy érte éljen.
Fel! Induljunk!
Moriamur pro Christo Rege!
Haljunk meg Krisztusért, a Királyért!
(Forrás: Robert Mäder: Jesus der König, 1926)
